Aláírták a megállapodást: átlag 10 százalékkal nőnek az alapbérek a BKV-nál
Havi 35 ezerrel keresnek majd többet a közlekedési cég dolgozói.
Havi 35 ezerrel keresnek majd többet a közlekedési cég dolgozói.
Karácsony Gergely főpolgármester javaslata szerint a Katonát, a Radnótit, az Örkényt, a Trafót és a Szabad Tér Színházat finanszírozná kizárólag a főváros – vagyis ennél nem engedne állami beleszólást a vezetésbe. A Szabad Tér miatt viszont minden borulhat: Gulyás Gergely közölte, ha a Közgyűlés nem az eddigi vezetőt, Bán Teodórát támogatja szerdán, a kormány felfüggeszti a tárgyalást és nem száll be a fővárosi színházak finanszírozásába.
A forráshiány miatt a főváros új vezetésének sincs több mozgástere, mint a réginek volt, Karácsonyék alig tudják érvényesíteni saját szemléletüket.
Az Állatkert új gazdasági igazgatója átvilágította a folyamatosan dráguló Biodóm-beruházást. Mi is szerettünk volna rálátni az elszálló költségekre és az Állatkert által kért plusz 20 milliárd megalapozottságára, így közérdekű adatigényléssel fordultunk az Állatkerthez. A válaszokból azonban nem derül ki, Persányi Miklós főigazgató pontosan mire mondta be a további 20 milliárdos igényt.
A főpolgármester tervei szerint az iskolai szünetben zárják le a pesti alsó rakpartot, ahol augusztus 20-ig több kulturális rendezvény is megvalósulhat.
Ugyanezt mondják Józsefváros polgármesterének, Pikó Andrásnak is.
Budapestnek le kell hívnia az Európai Beruházási Bank hitelkeretéből megmaradt 59 milliárd forintot.
Közvetlenül elérhető uniós forrásokért és több pénzért lobbiztak Brüsszelben a Visegrádi Négyek főpolgármesterei. A kezdeményezéshez már 11 másik nagyváros, köztük Berlin és Bécs polgármesterei is csatlakoztak. A kérdés csak az, sikerül-e ellenszélben elérni a céljaikat.
Azt írták, a szerkesztői szabadság nem lehet hatósági eljárás tárgya.
A főpolgármester a Hír TV kitörés napi riportja miatt döntött úgy, hogy nem nyilatkozik, és nem is megy el a tévébe, amíg nem kérnek bocsánatot.
A házelnök szerint az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak gyalázkodások.
Az Orbán-rendszer állásáról és alakulásáról szóló cikksorozat első része egy pillanatfelvétel volt a rendszer és az ellenzék viszonyáról 2020 elején, az önkormányzati választások után. A mostani írás azzal foglalkozik, hogy miért marad el a rendszerváltás, mi van, illetve mi várható helyette.
A brit gazdasági hetilap szerint bárki is bújik Dávid szerepébe, hogy megmérkőzzön a magyar miniszterelnökkel, nem lesz könnyű dolga.
2012 óta évről évre egyre jobban rászorul a főváros az állam támogatására, most is leginkább csak a kötelező feladatokra van pénz. Az új városvezetés legjobb lehetősége minél olcsóbban megmutatni egy saját arculatot, csak eközben a napi működést is finanszírozni kell valamiből.
Sajtó-e a Hír TV, és kell-e Karácsony Gergelynek nyilatkoznia nekik?
Nyilvánosságra hozták a Fővárosi Közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozatait.
A volt főpolgármester szerint stresszes foglalkozás az övék, állandó készenlétet, rendszerességet igényel. Azt még nem tudja, hogy utóda, Karácsony Gergely ezt érzékeli-e már.
A budapesti ostrom emlékére nyílt kiállítás a metrószerelvényekben.
70 százalék szerint volt felháborító az állami tévé interjúja a főpolgármesterrel.
A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár azt javasolja Karácsony Gergelynek, lásson munkához.